2010. május 15.

Szponzori ajánló

Kategória: A kezdetek és a hajó bemutatása — zoli @ 11:31

www.huncat.hu

A HAJÓ BEMUTATÁSA

A Huncat a többtestű hajók kategóriájába sorolható, vagyis katamarán. A katamaránokról tudni kell, hogy a klasszikus tőkesúlyos hajókhoz képest csak sverttel rendelkeznek. Továbbá azt kell még tudni róluk, hogy az elméleti sebességük jóval meghaladja a hagyományos hajókét. A Huncat New Zealandon készült, majd átkerült Ausztráliába, ezután pár év múlva eladták Dániába, ezt követően Svédországba került és most Magyarországon, a Balatonon vitorlázik vele egy lelkes keszthelyi csapat. Jelenleg a Huncat a Balaton legnagyobb verseny katamaránja. 2009 októberében került Magyarországra, amit egy hat hónapos felújítás, illetve átépítés követett.

Olyan támogatókat keresünk, akik szívesen adják nevüket és hozzájárulásukat csapatunk technikai felkészüléséhez. Ezáltal büszkék lehetnek azokra az eredményekre, amiket támogatásukkal elértünk.

A HAJÓ ADATAI

Gyártmány: FORMULA 40

Gyártási idő: 1989

Hossza: 12,5m

Szélessége: 7,87m

Fővitorla: 86m²

Orrvitorla: 26m²

Aszimmetrikus spinakker: 119m²

Max. sebesség: 37 csomó (37×1,852=68,5km/h)

Súlya: 2360kg


A CSAPAT TAGJAI

Rajnai István

Csányi Máté

Büki Gábor

Tompa Tamás

Szűrszabó László


A CSAPAT BEMUTATÁSA

Közülünk többen gyermekkoruk óta vitorláznak és ennek köszönhetően több kishajós kategóriájú országos és nemzetközi versenyen vettek már részt, melyeken több kimagasló eredményt is elértek.

Több száz dobogós hely bizonyítja – a versenyzéssel eltöltött hosszú évek tapasztalatának köszönhetően – a csapat szakmai felkészültsége kiváló.

A 2010-es vitorlásszezon alkalmával mutattuk be a Huncat-et és a szezonban 10 versenyből 7 első helyet tudhattunk magunkénak.


MÉDIA MEGJELENÉSEK 2010.

Keszthelyi Televízió /vízre tétel/

Pécsi Televízió /hajó bemutató/

Győri Televízió /hajó bemutató/

Szombathelyi Televízió /hajó bemutató/

Hajó magazin

Aqua magazin

Compass magazin

Explorer magazin

Vitorlázás magazin

Yacht magazin

Monitor magazin

Porthole.hu

Sailing.hu

Hunsail.hu

Kékszalag.hu

Vitorlázás.hu

TV 2 élő egyenes közvetítés /Kékszalag/

TV 2 Mokka élő, egyenes közvetítés, Kékszalag értékelő

Keszthelyi Televízió évértékelő

Keszthelyi Televízió őszi kidaruzás

Valamint a csapat internetes oldala www.huncat.hu

Facebook Huncat sailing team


EGYÉB MÉDIA MEGJELENÉS

- Eurosport                                                           – sailing.hu

- Compass magazin                                             - RTL klub

- Hajó magazin                                                     – TV 2

- Aqua magazin                                                    – Helyi és regionális tv

- Explorer magazin

- Vitorlázás magazin

- Yacht magazin

- porthole.hu


TERVEZETT VERSENYEK 2011.

Évadnyitó, Keszthely

Pünkösdi regatta, Balatonföldvár-Keszthely, Keszthely öbölkupa, Keszthely-Ábrahámhegy

Bankár kupa, Balatonkenese

Kékszalag, Balatonfüred (tókerülő)

Félszigetkerülő, Balatonfüred

Balaton piros szalagja, Keszthely

Ügyvédkupa, Balatonkenese

Szüreti regatta, Balatonfüred

International kupa, Balatonboglár

Sagem Infocom kupa, Balatonkenese

Last minute regatta, Keszthely

Uniqa regatta, Badacsony

Építész regatta, Balatonkenese

Orvos – Gyógyszerész Kupa, Balatonkenese

Közmű és épületgépész regatta, Balatonkenese

Évadzáró, Balatonfüred

Keszthely- Kenese sebesség rekord


KÉKSZALAG

Magyarország rendelkezik Európa egyik leghosszabb és egyben legnépesebb vitorlásversenyével. Ez a Kékszalag, melyen a 2010-es évben közel 700 csapat indult. Az elmúlt években a hazai és a külföldi média is eddig nem látott érdeklődést mutatott a Kékszalag tókerülő verseny iránt, továbbá jóval nagyobb intenzitással tudósított, mint az elmúlt évtizedben.

Ezen a tradicionális versenyen való indulást az egyik legfontosabbnak tartjuk. Mind a hajónak mind a csapatnak ez lehet az idei vitorlásévad legnagyobb megmérettetése, főként, ha rendelkezünk minden technikai feltétellel ahhoz, hogy az abszolút 10 helyen belül végezhessünk. Az idei Kékszalagon nem indulhat többtestű hajó, viszont ellenőrzött körülmények mellett hivatalos lehet az eredményünk, főként, ha sikerül megdönteni a tókerülő időrekordot.  Ezen a versenyen való részvételt a legfontosabbnak tartjuk, így minden körülmények között indulunk.


VERSENYEK LEÍRÁSA

A magyar vitorlás versenyek osztályokra vannak lebontva. Ezen osztályok között vannak olyanok, ahol úgynevezett One Design hajók indulnak, ezek a hajók teljesen megegyeznek egymással. Azokban a hajó osztályokban, amelyekben különböznek egymástól a hajók, ott a különbséget egy előnyszám segítségével különböztetik meg.

Ezt az úgynevezett Yardstik számot az országok vitorlás szövetségei adják meg a hajók felmérése után (vitorla m2, hajóhossz, árboc hossz). A 2009-es évtől a Magyar Vitorlás Szövetség engedélyezte a többtestű hajók indulását, így lehetőségünk van arra, hogy induljunk a szövetségi versenyeken. Több versenyt tűztünk ki célul az idei szezonban, ahol indulni szeretnénk, ha ennek technikai feltételei meglesznek. Ezeken a versenyeken megjelennek a hajón és a csapat egyenruháján egyaránt partnereink logói és feliratai, valamint molinói.               A balatoni vitorlás versenyek egyediek, a maguk nemében páratlanok, nincs két egyforma verseny, nincs két egyforma történet. A Balaton kiismerhetetlensége miatt, az egész vitorlás társadalom kihívásokkal néz a jövőbeni versenyekre.

Egyre több verseny jelenik meg az interneten, amit online formában követhetnek a nézők és nemcsak beszámolók formájában van jelen a médiában. Vannak csapatok, akik már a hajóra is felszerelik az online kamerákat, ezt mi is szeretnénk megtenni, ami még közelebb hozza a nézőt és a versenyzőt.

Ezek a technikai segítségek és lehetőségek a támogatóink megjelenését is segítik.


FELÜLETEK MÉRETEI

Bérelhető reklámfelületek méretei:

Hajótest jobb és bal oldala: 12 méter hosszú, 1.5 méter magas

Nagyvitorla: 75m²

Orrvitorla: 15m²

Aszimmetrikus spinakker: 110m²


VÁLLALÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK

A támogatók felé, a csapat egy támogatói szerződésben, illetve reklám szerződében rögzíti a vállalt kötelezettségeket.

A megjelenések mellett a támogatóinknak speciális lehetőségeket tudunk nyújtani.

Csapatépítő tréning: A katamaránunk 12 fő befogadására képes a legénységgel együtt. Valamint ennél nagyobb számú résztvevőt is meg tudunk oldani, egyszerre több hajóval is. Mindemellett versenyeken való részvételt is tudunk biztosítani. Ebben az esetben, kevesebb befogadóképességgel, nyilvánvalóan az eredmény érdekében.

Partnertalálkozó: Lehetőséget biztosítunk a támogatóinknak, hogy partnereikkel, üzletfeleikkel a Balaton közepén tárgyaljanak.

Szabadidős tevékenység: a BAHART kikötőkből a Balaton bármelyik pontjára vitorlástúrát tudunk szervezni partnereink részére.

Vitorlásoktatás: A csapat tagjai rendelkeznek olyan verseny, illetve vitorlázási tapasztalattal, hogy az elegendő a vitorlázás oktatására.

Extrém programok: A hajónk teljesítménye, (időjárásfüggő) kiemelkedő és így megfelelő szél esetén akár 50-60 km/h sebességre is képes, amely vetekszik némelyik motoros hajóval.

Különlegesség: Amennyiben igény mutatkozna rá, csapatunk vállalja, hogy a hajó fedélzetén házasságot köthessenek azok, akik egy kicsit másra vágynak, mint a megszokott.

Szóljon hozzá!

Szóljon hozzá elsőként!

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URI

Elnézést, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.